2017.
II. félév
Évzáró túra
- 2017. december 31.
Az idei zárótúrához nem igazán voltak
kedvezőek az időjárási feltételek. Szemerkélt az eső, rettenetes nagy
sár volt, ennek ellenére 9 bátor túrázó nekivágott. Sajnos négyen csak
a lovardáig tudtak jönni, mert nem a sárviszonyoknak megfelelően
öltözködtek. A többiek azonban végig kitartottak.
A célállomás a Rózsa-kúti forrás
volt, itt búcsúztunk az óévtől. A fiatalok üzenetet is elhelyeztek az
"üzenőfánál", és a Nagy-tó megkerülésével elindultunk vissza a faluba.
Egy kényelmes, 9 km-es, felüdítő testmozgással zártuk a 2017-es évet.
Fotók: STY
Karácsonyi sportdélután
- 2017. december 29.
A korábbi évekhez viszonyítva egy
picivel nagyobb kampány előzte meg a sportdélutánt, és ez a
versenyekben résztvevők számán is érezhető volt. Teljesen új résztvevők
is voltak, és olyanok, akik régen is jó sakkozók, asztaliteniszezők
voltak, de a korábbi rendezvényekre nem jöttek el. A versenyt Boda
tanító bácsi irányította és ő vezette az eredménytáblázatokat, így
üdvözlő szavaival indultak a mérkőzések.
Közben a konyhában, lelkes segítőink, Havjár Pálné és Grósz Mártonné
közreműködésével a tea és az uzsonna készítése folyt.
Elérkezett az ideje, hogy a játékosok magukhoz vegyenek pár falatot és
pótolják a leadott folyadékveszteséget.
Amikor a zsíros kenyér már kissé megfogyatkozott, jöttek a TOLBÁN
kézműves sajtfalatkák.
Minden kategóriában tényleges verseny
volt. Egyedül csak az ifjúsági sakkban alakult ki olyan helyzet, hogy
minden résztvevő dobogóra került, de csak azért, mert az első és
harmadik helyezés megosztva lett kiadva. A versenyzők egymás közötti
párviadala sem billentette ki a mérleg nyelvét. Az eredmények tehát:
Ifjúsági korcsoport:
Helyezés
|
Sakk
|
Asztalitenisz
|
I.
|
Orgoványi Dóra
Bratkovics Zoltán
Krausz Roland
|
Balázs Bende
|
II.
|
Farkas Bálint
|
Krausz Roland
|
III.
|
Dudok Dóra
Farkas Levente
|
Orgoványi Dóra
|
Felnőtt korcsoport:
Helyezés
|
Sakk
|
Asztalitenisz
|
I.
|
Balázs Bertold
|
Balázs Bertold
|
II.
|
Bazsó András |
Zelnik Zoltán
|
III.
|
Zelnik Zoltán |
Brinszki Zoltán
|
Az elért pontok alapján a díjak átadása (a díjátadást nem minden
versenyző várta meg, így a galéria nem teljes):
Fotók: STY
Karácsony
- 2017.
december 25.
Karácsony első napján az evangélikus
istentisztelet fényét az énekkar szereplése még inkább emelni szokta.
Most három mű
előadásával örvendeztették meg a hívőket. Elsőként Händel: Örvendj
világ!
című művét hallhattuk, azt egy francia karácsonyi dal követte, és
végezetül Berkesi Sándor: Betlehem városban című népdalfeldolgozását
adta elő az énekkar.
Fotók: STY
Aranyvasárnap, szenteste
- 2017.
december 24.
Amikor mind a négy gyertya égett az
adventi koszorún, az evangélikus
templomban, a délelőtti istentiszteleten Garai Szilvia harmadéves
teológus hallgató hirdette az igét. Bemutatni nem kellett őt, hiszen a
faluban született, itt járta ki az általános iskolát, vagyis mindnyájan
ismerjük. Így a felvezetőben szokásos részletes ismertetés helyett, a
tisztelendő úr jókívánságaitól kísérve léphetett a szószékre.
A szenteste, mint az Erdőkürtön
már hagyomány, a hittanosok előadásával kezdődött, melyet a tisztelendő
úr néhány kedves szóval vezetett be.
A jelenet egy egyszerű család történetével indul, akik az ünnepre
készülődnek. És mi az ünnepi készülődés legfontosabb kérdése a mai
ember számára, az hogy milyen ajándékot adjon a másiknak? A
alapfelállást tovább színezi egy kamaszlány mindenkivel ellenséges
viselkedése. Szerencsés esetben, egy meghitt beszélgetés az elforduló
kamaszt
segítővé teheti. Mi legyen az ajándék, amivel leginkább kifejezhetjük
szeretetünket? Legyen egy drága nyakék a feleségnek, vagy egy vadonatúj
táblagép az óvodásnak? Az áruházak tömve vannak bőséges kínálattal. Ami
a mi világunkban sehol nincs, az az, hogy az eladók maguk ébresszék rá
vásárlóikat, hogy nem ezeket a drága dolgokat kell megvenniük
szeretteiknek, hanem saját magukat kell ajándékként adniuk. Ha ezt
felismerik, boldogan fogják körülülni a karácsonyi asztalt.
Fotók: STY
Karácsonyi kézműves vásár
- 2017. december 17.
 |
A
harmadik vasárnapon került sor a karácsonyi kézműves vásárra. Máskor
sem panaszkodhattunk, de az idén tényleg szép és minőségi kézműves
darabok kerültek a vásárlók elé. Közönség is volt szép számmal, főleg a
déli órákhoz közeledvén. A gyerekek különösen élvezték a forgatagot. A
vásárlások közben lehetett puncsot, teát inni, sült tököt enni.
|
Lássuk milyen volt a kínálat:
Szigorú volt az ellenőrzés - üres
kosárral nem lehetett elmenni. Ez a kosár mintaszerűen meg lett töltve,
mehet.
Fotók: STY
Kézműves foglalkozás
- 2017. december 10.
A művelődési ház kistermében kézműves
foglalkozásra jött össze a szép számú érdeklődő. Kisebbek, nagyobbak,
anyukák, sőt apukák és gyermekeik. Sok érdekes, ötletes dolgot lehetett
készíteni, aki elég előrelátó volt, még karácsonyi ajándéknak beillő
dolgot is létrehozhatott. De meséljenek inkább a képek:
Fotók: STY
Nyugdíjasok napja
- 2017. december 3.
Advent első vasárnapja, a szokásrend
alapján, a falusi nyugdíjasok napja. Szépen megterített asztalok
várták a vendégeket a művelődési ház nagytermében, és nyugdíjasaink az
előre kiküldött meghívók értelmében szép számmal gyülekeztek is.
A polgármester asszony üdvözölte a
megjelenteket, meggyújtotta az adventi koszorún (melyet minden évben a
pálos rendi nővérek készítenek az ünnephez) az első gyertyát, majd
rövid köszöntőt mondott. A megnyitót követően kulturális műsor tette
ünnepivé az összejövetelt.
Elsőként az óvodások lucázása idézte
fel a karácsonyi hangulatot, őket két iskolás lány által elmondott
Dzsida Jenő vers követte. Kondella Mirtill fuvola játékával
folytatódott a műsor, majd csatlakozott hozzá Tolner Kata furulyával.
Továbbra is maradtak a fúvósok, Tolner Kata és Novák Péter számos
klarinétfeldolgozást adott elő. A zene után próza következett, Havjár
Zoltán olvasta fel Vass Albert Karácsonyi mese című írását.
Az idei nyugdíjas napra is
összeállt egy alkalmi kórus. Népdalokat és karácsonyi dalokat adtak
elő.
Külön szép foltja volt előadásuknak, hogy a Csendes éj néven közismert
éneket fuvola-furulya szólóval vezették be és zárták le. Műsorukat
nagyon stílszerűen Kodály Zoltán Esti dal című művével fejezték be.
Igazán szép és színvonalas volt az egész kulturális műsor.
És végül az önkormányzat uzsonna
meghívása következett...
Fotók: STY
Emlékezés az eltávozottakra
- 2017.
november 1.
Mindenszentek napján virágoktól és mécsesektől díszesek a szépen rendbe
rakott sírok.
A tavalyi hagyomány útján az idén is
ökumenikus szertartásra gyűltek össze az evangélikus és katolikus
hívek,
hogy eltávozott szeretteikért imádkozzanak. A kezdő és záró énekek az
evangélikus énekeskönyvből hangoztak el, Udvardy László plébános
mondott imát és igét hirdetett Mekis Ádám esperes.
"És monda néki Jézus: Bizony mondom néked: Ma velem leszel a
paradicsomban." (Lk.23.43.)
Fotók: STY
A reformáció ünnepe, 500 éves
évforduló -
2017.
október 29.
 |
Az
evangélikus közösség minden évben megemlékezik a reformáció
kezdetéről, arról a sorsfordító eseményről, amikor Luther Márton
kifüggesztette ama bizonyos tételeit (a két oldalon lévő metszetek
Luther Mártont, illetve a kifüggesztés pillanatát ábrázolják, melyek
Tranoscius énekeskönyvből, illetve az internetről valók). Az idei
év azért különleges, mert ez a megújító folyamat éppen 500 évvel
ezelőtt indult el. A megemlékezés, mint mindig, mindenféle felhajtástól
mentes volt. A tisztelendő úr igehirdetésében a minden egyes ember
egyéni megújulásának szükségességéről beszélt, ami elengedhetetlen
ahhoz, hogy közösségei és társadalmi szinten is meg lehessen újulni. A
megemlékezést az énekkar szolgálata emelte ünnepi rangra.
|
 |
Az énekkar Johann Sebastian Bach
feldolgozásában az Erős vár a mi Istenünk kezdetű éneket, az
evangélikusok himnuszát adta elő.
Fotók: STY
Katolikus közösségi ház
felszentelése
- 2017.
október 13.
A 2015-ben indult kántortanítói lakás
felújítása, közösségi házzá történő átalakítása ezen a nyáron
befejeződött
(ld. Kürtölő 2017.III. - Miénk itt a tér!). Most került sor megáldására
és hivatalos
átadására. Az átadó ünnepség hálaadó szentmisével kezdődött, melyet dr.
Beer Miklós váci megyéspüspök celebrált.
A szentmisét követően került sor a
közösségi ház megáldására.
A házban rövid műsorral folytatódott
az ünneplés, melyben egy dalt adtak elő az óvodások, elhangzott egy
vers, két furulya szám és a fiatalok köszöntése. Ezt követően mindenki
választhatott magának egy építőkövet a szimbolikus templom kövei közül
és felírhatta rá nevét.
A vendégeket bőséggel megterített
asztalok várták, melyeket a katolikus testvérek készítettek elő.
Fotók: STY
Zenenap az iskolában
-
2017. szeptember 30.
Most megelőztük a világot, mert egy
nappal előbb emlékeztünk a zene világnapjára, mint amelyikre azt
kijelölték. A fellépői oldalról nem minden ígérvény valósult meg, akik
viszont felléptek,
azok profi módon adták elő a műveket. Két új hangszer is csatlakozott
az eddig már előfordultakhoz, a hegedű és a tangóharmonika. Az egyetlen
szomorú dolog, amely beárnyékolta az estet, hogy az iskolás korosztályt
csupán egyetlen kislány képviselte, holott a korábbi években az
iskolások adták a fellépők derékhadát. Az est
megszervezése Kenyeres Anikó tanárnőnek volt köszönhető.
A házigazda üdvözlő szavai után a
Garai lányok énekeltek őszi hangulatú vidám dalokat. Őket
Viktória furulya játéka követte, majd Anikó gitározott. A gitár után
ismét a Garai lányok következtek a Példabeszédek könyvéből egy
parafrázissal
és Anikó gitár kíséretével.
Blanka következett két hegedű
számmal, utána Anikó egy zongora darabbal. Anita tanárnő modern dalokat
adott elő gitárral, majd Samu szólaltatta meg tangóharmonikáját. Egy
közös kánonnal zárult a zenei rész, amelyet ott helyben tanult be a
jelenlévő társaság.
A zene után kötetlen beszélgetésre
volt lehetőség sütemény és tea mellett a szomszédos, erre a célra
előkészített tanteremben.
Fotók: STY
Az új kenyér megáldása
-
2017. augusztus 20.
A várva várt eső miatt a
művelődési ház nagytermében
gyülekeztek a falusiak. Az üdvözlő szavak után a Himnusz eléneklésével
kezdődött az ünnep . Az ünnepi beszédet Szebenszkiné Palik Katalin
polgármester
asszony tartotta.
Mekis Ádám esperes úr imával kezdte
az ünnep méltatását, majd az általa felolvasott ige mai napon is
érvényes igazságát fejtette ki.
Az új kenyeret Balogh László áldotta meg.
A polgármester asszony megszegte az
új kenyeret és minden ünneplő megkóstolhatta egy szeletét. A Szózat
hangjaival zárult az ünnepség.
Fotók: STY
Hittanos tábor
2017.
augusztus 16-19.
A katolikus közösségi ház kapuja
tárva-nyitva állt azok előtt a fiatalok előtt, akik ugyancsak kellően
nyitottak voltak Jézus hitről, jóságról és szeretetről szóló tanításai
iránt. 15 ilyen fiatal töltött el 4 napot az először megrendezésre
került hittanos táborban. A közösségi ház csupán néhány nappal a tábor
kezdete előtt készült el, de maximális komforttal felszerelve állt a
gyerekek rendelkezésére. Konyha, két komplett fürdőszoba WC-kel,
zuhanyzófülkékkel, két nagy közösségi szoba és egy társalgó szolgálta a
tábor igényeit.
A tábor minimális részvételi díjjal, önköltségen lett szervezve. A
gyerekek étkeztetését a szülők felváltva, többnyire saját
alapanyagokból
biztosították.
A négy nap alatt a tanításon,
igeolvasáson és magyarázatokon túl voltak kézműves fogalakozások,
gyakorlati és ügyességi feladatok, amelyek mindegyike valamilyen módon
kapcsolódott a tanítottakhoz. Például Jézus tanítását a jó földbe
hullott
magról nem csupán meghallgatták, de ábrázolták és a valóságban el is
vetették a magot. És láss csodát, a negyedik napra a poharakba vetett
növények kibújtak a földből.
A negyedik, a zárónap családi nap
volt. Délelőtt a gyerekek maguk készítették az ebédet bográcsban. A
szülők délutánra jöttek és megtekintették azokat, a csoportok által
készített, elképzelt riportokat, melyeket a gyerekek egy-egy ige
kapcsán kigondoltak.
A bemutatók után a táborvezető pár
mondatban értékelte a négy napi munkát, jutalmazta a csoportokat és
megköszönte a
segítők házzájárulását a tábor sikeréhez. Máté evangéliuma 20. 1-16
versével köszönt el a
táborlakóktól, szüleiktől és a segítőktől. A gyerekeket az udvaron az
uzsonna és
egy utolsó, kötetlen beszélgetés várta.
Fotók: STY
Kürtök találkozója
-
Hejőkürt, 2017. július 8.
Röviden: 20 fővel indultunk, ebből 6+1 fő már pénteken leutazott.
Erősebb csapatot akartunk kiállítani, de ahogy évek óta szokott lenni,
az utolsó pillanatban visszamondták egy páran, és aki maradt az
játszott. Becskéről évek óta a Mokka meghívott személy +Turi András (az
elmúlt évben is volt kisegíteni).
Így a keret: Molnár József (Mokka , ő lett a
gólkirály)
Turi András
Takács János
Czeba Péter (vállalta a védést)
Szlavkovszki Márk
Sonkuti Dániel
Nánai Gábor (később érkezett)
Hegedűs Gábor
Burcsányi Péter (keveset játszott)
Hegedűs Dávid (beneveztük - ki tudja mi lesz?)
Radics Attila
Mindent összevetve, ha legalább a kapus eljön, még nyerni is lett
volna esély, így Erdőkürt a második helyet szerezte meg. Minden csapat
jelen volt. Csallóközkürt hatodik lett (az
elmúlt két évben ők nyertek), Kürt ötödik, Hejőkürt negyedik, Hidaskürt
U-19 csapattal jött el - ők lettek a harmadikok, Tiszakürt lett az első
(ők taszítottak az 5. helyről a 6.-ra az utóbbi években).
(Hegedűs Gábor beszámolója)
Néhány fotó: az erdőkürti csapat, néhány pillanat a pályán, díjátadás
és a díjak
Fotók: Hegedűs Dávid
<<
VISSZA