2015.
I. félév
Mária-kert - 2015.
június 28.
Sokan nézegették érdeklődve, mi
készül a falu központjában. Az információs tábla felirata: „A Mária Út
– Via Mariae észak-magyarországi szakaszához kapcsolódó attrakciók és
szolgáltatások fejlesztése” nem sokat árult el. Lassanként azonban
egyre többet láthattunk a Mária-kert alakulásából. Előbb a sétány képe
bontakozott ki előttünk, majd elkészült az „imasarok” a rózsafüzér
örvendetes titkait tartalmazó kopjafákkal és a domborművel, mely a két
áldott állapotban lévő asszony − Mária és Erzsébet − felemelő
találkozását jeleníti meg. Noha még nem minden „berendezés” került a
helyére június 28-ra, a parkosítás befejeződött, így nem volt akadálya
annak, hogy birtokba vehesse a falu. A vasárnapi szentmise után
Szebenszkiné Palik Katalin polgármester asszony bevezetőjét követően
Kovács Attila plébános úr áldotta meg az imahelyet, kérve az Istent,
hogy minden itt imádkozó számára legyen kegyelemhozó a kertben
elmondott imádság. A régi himnuszunk (Boldogasszony Anyánk) eléneklése
után kis vendégség (a helybeliek finom süteményeivel) várta a
résztvevőket a művelődési házban, ahol lehetőség nyílt a
projektmenedzserrel való találkozásra és beszélgetésre is.
(Kenyeres Anikó)
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Fotók: STY
 |
Évzáró, ballagás -
2015. június 20.

Az igazgatónő köszöntő szavai után
|
az alsósok rövid műsora
következett,
|
búcsúzván a tanévtől és a
nyolcadikosoktól.
|
A rövid bevezetőt követően az
igazgatónő értékelte az elmúlt tanévet, majd könyvjutalomban
részesítette a kitűnő bizonyítványt szerzett tanulókat (19 tanulót). A
jutalmak után átadta a Nagymama díjat, melyet az idén Rubik Brigitta
érdemelt ki.
Elismerő oklevelet kaptak a természetjárásban jeleskedő iskolások az
Erdőkürti Sportkörtől.
Az értékelések és elismerések után
kezdetét vette a nyolcadikosok ballagási ceremóniája. A hetedik osztály
részéről Horváth Roxána búcsúztatta az elmenőket, a nyolcadikosok
részéről Balla Vivien búcsúzott az iskolától, tanároktól és a
tanulóktól. Az igazgatónő útravalója után a nyolcadikosok átvették
bizonyítványaikat az osztályteremben és búcsút vettek az iskolától.
Fotók: STY
50 éves osztálytalálkozó -
2015. június 13.
2015.
június 13-án 50 éves osztálytalálkozó volt
Erdőkürtön a Művelődési ház nagytermében. Az 1965-ven végzett osztály
19 főből
állt, melyből mostanra 14-en maradtunk. Az elhunytakra mécsesgyújtással
és a sírjaikra
kivitt virággal emlékeztünk. Három tanítónk is jelen volt a találkozón.
Osztályfőnöki
óra keretében
mondtuk el röviden életünk alakulását, majd az ebéd elfogyasztása után
meghitt,
vidám beszélgetés következett. Ebből az alkalomból készült egy emléklap
is,
melyre az eredeti tablókép, osztálynévsor, idézet és a mostani
csoportkép is
rákerült. (Budai Józsefné - Szvetlik Erzsébet)
Tanítóink, köszöntésük és a régi osztály ma:
Fotók: STY
Gála -
2015. június 7.
Az igazgatónő üdvözlő szavai után
Havjár Zoltán tanár úr köszöntötte a kedves vendégeket a 2015. évi
gálaműsoron. Mint mondta, nagy öröm, hogy évről évre megtelik a
művelődési ház nagyterme olyanokkal, akik kíváncsiak mindarra, amit
a gyerekek a tanév során megtanultak.
Nyitótáncaként charlestont
láthatott a közönség, majd a műsor az 1. – 2. osztályosok
előadásával folytatódott, akik a szlovákórák kedvenc dalait, játékait
adták elő. Őket követte Futó Annamária és Nánai Boglárka furulyaduója.
Az idén, a hangszer-tárból ismét előkerült a citera, és páran a
gyerekek közül
megismerkedtek vele
a hagyományőrző szakkör keretein belül. Most ez a kis zenészekből
alakult
zenekar mutatta be műsorát, őket a 3 – 4. osztályosok szlovák
összeállítása követte.
|
|
Fotók: STY
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Fotók: Havjár Zoltán
A szlovák összeállítás után a
drámások léptek színpadra. Badacsonyi
Angéla: A beszélő fa című művének átdolgozását adták elő. A darab
érdekessége, hogy a díszletet és a jelmezt is a kézműves szakkör tagjai
készítették, Lajkó Anita tanárnő segítségével. Őket Anita tanár néni
követte gitár kísérettel előadott dallal, majd igazi látványosság volt
a Kreszta tanár bácsi által betanított aerobik-produkció.
Fotók: Havjár Zoltán
A II. rész az alsósok skót táncával
kezdődött. Ezután meghallgathatunk Rubik Brigitta előadásában egy
szlovák verset.
Bár az iskolában már nem a régi formájában működik a hagyományőrző kör,
a nyolcadikosok nem akartak elballagni anélkül, hogy még utoljára,
táncosként színpadra ne álltak volna. A fiúk egy rövid
verbunk-összeállítást táncoltak A tánc zenéje címmel, a lányok
előadásában pedig a Régi tánc új köntösben című, talán sokunk számára
már ismerős koreográfiát láthattuk.
Fotók: Havjár Zoltán
A műsor befejezéseként „Jáger János
és barátai” egy, a Jászfényszaru város zenei életének magját adó
együttes akusztikus összeállítással lépett fel. A vendégzenekar a
gyerekek záró számának idejére is a színpadon maradt, és velük együtt
hangzott el a finálé. Ezt követően a gyerekek, illetve a polgármester
pedagógus nap alkalmából köszöntötték a tanárokat.
Fotók: Havjár Zoltán
Az ünnep befejezéseként a
polgármester asszony köszöntötte a gyémánt diplomás Budai Józsi bácsi
tanár urat, majd Nagy Kálmán igazgató úr a Klebelsberg
Intézményfenntartó Központ elismerő oklevelét adta át Hegedűs Anita
tanító néninek ugyancsak a pedagógus nap alkalmából.
Fotók: STY
Családi nap - 2015.
május 1.
Az önkormányzat idén többedik
alkalommal rendezte meg a május 1-i családi napot. A programot a
Karancs Speciális Mentőszolgálat szakemberei, felszerelései, a Holló
Lovasklub, Mollini bűvész, a Krately duó zenebohócok, és nem utolsó
sorban a kézművesek Eszter néni és Györgyi biztosították. A palacsintát
Orgoványi Mari néni csapata sütötte, a bablevest a Tekse házaspár
főzte. A helyi vadászok kemencében sütött vadmalaccal ajándékozták meg
a majálisozókat.

Felvonultak a lovasok,
|
a Karancs Speciális
Mentőszolgálat tűzoltóautóval,
|
és kutya bemutatóval.
|

A mentőszolgálat szakemberei
különlegesen képzett kutyák segítségével
|
mutatták be a bűnözők
ártalmatlanítására
|

kidolgozott különféle technikákat
|
számos szituációban.
|

Mari néni
|
csapata
|
készítette a majális
|

elengedhetetlen
|
kellékeit,
|
Tekséék pedig a bablevest ebédre.
|

A kézműves sátorban szivecskét
|
és csuhé virágot lehetett
készíteni anyák napjára.
|
Kávé, tea és zsíros kenyér a
rendező sátorban.
|

A színpadon Mollini bűvész,
|
akit Kriszti,
|
Milán és Zsófi segített ki.
|

A zenebohócok
|
is segítségre
|
szorultak.
|

A gyerekek örömmel voltak tűzoltók,
|
kötélen egyensúlyozók,
|
vagy terep motorosok.
|

Az extrém sportot kedvelők
|
csúszhattak a magasból
|
kötélen.
|

Amikor a színpad kiürült,
|
megtelt
|
a kézműves sátor.
|

A nyúlfuttatás
|
főként a kicsik
|
mulatsága volt.
|
A majális elkapott pillanatai:
Fotók: STY
Böllérverseny - 2015.
április 25.
Huszonöt csapat, mintegy 250
versenyző mérte össze tudását április 25-én a Héhalomban zajló Böllér
Bajnokok Ligájában, és amelynek bevételét a kárpátaljai Sárosoroszinak
ajánlották fel - mindezt Bakos József Héhalom polgármestere
mondta el. Erdőkürtöt a "Palócíz Őrök" csapat képviselte, munkájukról a
következő fotók készültek:
Fotók: Az első kép az Internetről származik a többi a Kondella család
tulajdona
Emlékezés J.S. Bachra - 2015.
március 22.
1685. március 21-én született Johann
Sebastian Bach. Az Evangélikus Énekkar rövid ünnepséggel emlékezett meg
a születésnap évfordulójáról, hiszen repertuárukban sok mű szerepel
Bachtól. A tisztelendő úr rövid bevezetője után, két részletben 8 művet
adott elő az énekkar.
Fotók: STY
Emlékezés a szabadságharcra - 2015.
március 13.
A forradalom évfordulójának
előestéjén emlékeztünk az 1848-as szabadságharcra. A Himnusz eléneklése
után az iskola igazgatónője köszöntötte a falu lakóit, a tanárokat és
az iskola tanulóit, majd a polgármester asszony mondott ünnepi
beszédet. Az iskolások színes műsorral emlékeztek a forradalom és
szabadságharcra.
Az ünnepi megemlékezés után a
résztvevők fáklyákat, illetve a tanulók a
maguk készítette lámpásokat gyújtották meg, és közösen vonultak az
iskola udvarába, ahol a falu és az iskola képviselői megkoszorúzták
a Petőfi Sándor emlékművet.
Fotók: STY
Falusi disznótor - 2015.
február 21.
Az önkormányzat hagyományos falusi
disznóvágást rendezett a disznótorhoz kapcsolódó szokások
felelevenítése céljából. A kettő sertés levágva, már 7 órakor a
helyszínen volt, így a műveletek a pörzsöléssel kezdődtek. A pörzsölést
mosás, tisztítás, a disznók szétszedése és behordása követte.
Amikor már minden a teknőben volt,
megkezdődött a feldolgozás. Ezzel párhuzamosan ment a reggeli készítés
is. Míg kint az üstökben a szalonna abálása folyt, bent készült a
resztelt máj, vese-velő.
Úgy kilenc körül megjelentek a
gyerekek is. Ők malac-kitűző készítésében, illetve gyöngymalac-fűzésben
jeleskedhettek, vagy éppen filemeket nézhettek a színpadon berendezett
mozi teremben. Ha megéheztek, volt sütemény és tea. A kürti kézműves
pultnál a legkülönfélébb sajtok között lehetett válogatni.
A konyhán jól megszervezett módon
egymást követték a feldolgozási műveletek, húsdarálás, keverés, kolbász
töltés és már mehetett is a sütőbe. A kinti üstben sült a tepertő, a
másikban készült a toros káposzta. Az abáló üstben már a hurkához valók
főltek. Amikor a kolbász már kész volt, jöhetett a hurka készítés. A
hozzávalók darálása, rizs hozzáadás, ízesítés, keverés, töltés, gyors
főzés és mehetett a hűtő asztalra, majd a sütőbe. Közben a háj
feldolgozás is megtörtént.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Disznóvágás nem lehet meg pálinka
nélkül. Ezért az emeleten három tagú zsűri értékelte az év
pálinkaversenyére benevezett párlatokat. Ez is emberpróbáló feladat
volt, hiszen 24 nevezett ital közül kellett kiválasztani a legjobbakat,
pálinkák és pálinkából készített italok kategóriákban. A zsűri hősies
munkája meghozta az eredményt. A pálinkák közül, igen szoros
versenyben, aranyérmes lett Ocskai Mihály körtepálinkája 57 ponttal,
ezüstérmes Benedek László barackpálinkája 56 ponttal és bronzérmes lett
Pazsiczki Mihály birspálinkája 55 ponttal (maximális adható pontszám 60
volt). A pálinkából készített ízesített italok közül aranyérmes lett
Styevko Mihály Kürti keserűje 59 ponttal, ezüstérmes Orgoványi János
diólikőrje 54 ponttal és bronzérmes Boda Károly áfonyás pálinkája 52
ponttal.
Fotók: STY
Sulifarsang -
2015. február 14.
A sulifarsang a felsősök és az
alsósok nyitótáncával kezdődött az utóbbi nem csak a kisebbek, de a
nagyok
részvételével is. A felsősök cselsztont, a kisebbek skót táncot
táncoltak csodaszépen.
Most nézzük a jelmezeseket!
Általánosságban elmondható, hogy nagyon ötletes, szép, egyéni jelmezek
kerültek bemutatásra és a beöltözők is többen voltak a korábbi évekhez
képest. Négy kategóriában születtek díjak. Díjazott
a közönség egyéniben (Ke) és csoportosban (Kcs), valamint a zsűri,
szintén egyéniben (Zse) és csoportosban (Zscs).

Farsangi versmondók (Kcs.III.)
|
Hófehérke (Ke.II. és
Zse.III.)
|
Macska
|

Hőlégballon (Zse.III.)
|
Pókember
|
Monster high
|

Méhecske (Zse.II.)
|
Piroska (anyukával)
|
Álommanó (Zse.II.)
|

Balerina
|
Méhecske - 2
|
Aranyhaj
|

Dáma
|
Bohóclány (Ke.III. és
Zse.II.)
|
Ketrecharcos
|

Japán gésa (Ke.I. és Zse.I.)
|
Százlábú (Zse.I.)
|
Közmunkás (különdíj)
|

Varázsló (Zse.III.)
|
Pókember - 2
|
Macska duett (Kcs.I. és Zscs.II.)
|

Méhecske - 3
|
Székesfehér-vár
|
Asterix és Obelix (Zscs.I.)
|

Harry Potter és tanítványai
(Kcs.II.)
|
Rendőr
|
Focisták (Zscs.III.)
|

Évszakok (Zscs.II.)
|
Hóférke és a 7 törpe
(Kcs.III. és Zscs.I.)
|
Végül
|

minden jelmezes
|
együtt látható
|
a színpadon.
|

Néhány örömteli mosoly
|
a díjazottak
|
arcán.
|
A jelmezek bemutatása és a díjazások
után a tombolasorsolás
következett. Rengeteg nyeremény talált gazdára, a fődíj most is az
Orgoványi-féle fatörzs torta volt. A nyertes szám kihúzását mindig
nagy, és reményteli várakozás előzi meg, de csupán egy valakire
mosolyog a szerencse. Most Bálint volt a szerencsés!
Fotók: Havjár Zoltán
Vasárnapi
teadélutánok - január 18 ÷ február 15.
Az "Együtt Erdőkürtért"
Baráti Kör szervezésében idén is megrendezésre kerültek a tea
kóstolással egybekötött
filmvetítések a könyvtárban. Az
összejövetelek
vasárnaponként 14 órakor kezdődtek, melyekre bárki eljöhetett. Japán
zöldteák kóstolgatása után megtekintett filmek a táblázatban láthatók.
Az összejövetelek
időtartama alkalmanként kb. 2 óra volt.
Dátum |
A
filmek címe |
A
filmek tartalma |
2015. január 18.
|
Farsang – 2014 |
A 2014. évi farsangi bálon készült felvételek
(nyitótánc, kicsik tánca, jelmezek
felvonulása, eredményhirdetés, díjazás, tombola). |
2015. január 25.
|
Falunap – 2014 |
A 2014. évi falunap, polgárőrnap eseményei. |
2015. február 1.
|
Gála – 2014 |
Az iskolások 2014. évi gálaműsora. |
2015. február 8. |
Nyári tábor – 2014 |
A nyári tábor eseményei fotókon és mozgóképeken.
|
2015. február 15. |
Nyugdíjasok napja –
2014 |
A 2014. évi nyugdíjasok napján készült
felvételek.
|
Fotók: STY
<<
VISSZA