Ez évben is összejöttek a zenebarátok, úgy mint zenélők és zenét hallgatók. A műv.ház nagyterme, Tündének és Piroskának köszönhetően, már méltóképpen díszben fogadta a megjelenteket. A fellépőket, mint mindig, Anikó kérte fel, ő állította össze a műsort és házigazdája volt az estnek. Miután köszöntötte a közönséget és a fellépőket, egyből fel is kérte a társaságot a Mindenik embernek a lelkében dal van című, már jól ismert dalocska közös eléneklésére. A közös ének után, Maresz olykor humoros, de nagyon sok, kedves igazságot tartalmazó értekezése hangzott el a zenéről.

Az első fellépő az est legfiatalabb szereplője Luca volt, akit nővére kísért fuvolán és az Örömóda dallamát adták elő.

Továbbra is családnál maradt a zene fonala, még pedig Hanna adta elő a Harry Potterből a Bagolynótát édesapja gitár kíséretével.

Bence, Anikó kíséretével Leopold Mozart Induló, majd Daniel Steinberg Divertimento című művét adta elő.

Hanna következett, aki fuvolán játszott- és énekelt egy részletet a Hári Jánosból.

Tamás egy görög szerző népzenei alkotását saját feldolgozásban adta elő hatlyukú pásztorfurulyán és hegedűn.

Tünde Glucktól A boldog lelkek táncát, egy Mozat menüettet végül pedig A csipkefa bimbóját adta elő fuvolán.

Befejezésként Anikó és Tamás keresztény, könnyűzenei énekeket (Pintér Béla: Homokba írva, Kindelmann Győző: Ne félj, mert megváltottalak) adott elő gitár kísérettel.

És az est elérkezett ahhoz a pillanathoz, amit, Anikó szavaival, a gyerekek már nagyon, nagyon vártak, az agapéhoz.

Acsát érintő túráink (a "mi alatt" itt a Sportkör Természetjáró szakosztályának két oszlopos tagját kell érteni) során minden alkalommal feltekintettünk a dombon lévő katolikus templomra, de sohasem volt alkalmunk belülről is megnézni. Nagy örömükre, az idei kulturális örökség napi kínálatban megjelent a templomlátogatás lehetősége. Nem hagyhattuk ki ezt az alkalmat, neki vágtunk az útnak. Acsát a temető felől közelítettük meg, már onnan látszott a domboldalban álló templom, tetején kettős kereszttel, ami azért furcsa, mert a kettős kereszt érseki ranghoz, apostoli, illetve pátriárkai méltósághoz kötődik, és a templom nem is görögkatolikus.

A bejárat feletti évszám 1780-at mutat, és amikor belépünk, nem mint egy templom, inkább egy szép kis kápolna tárul elénk.

A templom történetét a kedves gondnok asszony meséli el. Az építés körülményeit kicsit másként ismerik a katolikus testvérek, mint mi evangélikusok. Addig egyezik a dolog, hogy báró Prónay Gábor építette a templomot. Az elmondás szerint a báró felvette a kapcsolatot Artan Mihály váci püspökkel azzal a kéréssel, hogy adományból megépítené a katolikus templomot, ha kap engedélyt az evangélikus templom építésére is.
Az evangélikus történetírók szerint hatósági engedélyeket kezdetben Prónayék nem kaptak. Végül olyan feltételekkel kaptak templomépítésre engedélyt, hogy annak alapterülete nem lehet nagyobb 6-szor 18 méternél, a templomnak nem lehet tornya, harangja, karzata, boltíve, orgonája, padok is csak korlátozott számban. A legfurcsább kitétel azonban az volt, hogy ennek a templomnak építésével egyidőben építeni kell egy meghatározott méretű katolikus templomot is. Ezért az evangélikus Prónay báró kénytelen volt egyszerre két templomot építeni, melyek felszentelése is egyszerre történt 1752 november első vasárnapján. Hiába mondta Prónay, hogy Acsán nincsenek katolikusok, "majd lesznek" - volt a válasz.
A katolikus visszaemlékezésekkel az egybe esik, hogy a két templom párhuzamosan épült, de a felszentelésével kapcsolatban nekik két lehetséges dátumuk is van, 1760, és 1780, mint a bejárat felett is látható, ami különbözik a fenti evangélikus emlékektől.
A továbbiakban azt tudhattuk meg, hogy felújítások voltak 1984-ben, amikor Fejes László plébános idejében a templomot körül betonozták, majd nagyobb felújítás történt az 1990-es évek elején. Az időtájt egy váci pszichiáter (aki mellesleg ferences rendi szerzetes volt) és családja lakott  Acsán, ők végeztek jelentős átalakításokat a belső téren. A gyóntató széknek egy fallal leválasztott, külön helyiséget alakítottak ki, a szentély ki lett emelve és oltárképet szereztek rá a váci püspökségtől. A harmónium felkerült a karzatra és a rogyadozó haranglábat is kicserélték. A következő nagy felújítás 2012-ben volt, amikor Kovács Zoltán atya pályázaton keresztül, uniós pénzből lecseréltette a tetőcserepeket, belső festés történt és a torony ablakok lettek kicserélve.
Mostanában havonta kétszer van szentmise.

Miután a keresztet leszerelték a toronyról (azért, hogy az otthoni műhelyben elkészülhessen az új), megkezdődött az oltártér feletti borítólemez cseréje.

A lemez lebontásakor derült ki, hogy az alatta lévő deszkák olyan mértékben elöregedtek, hogy cserélni szükséges azokat. A következő sor felvételeit Rosenberber Tamás lelkész készítette.

Így, végül, nem csak a lemez került le a tetőről, hanem a lemezt tartó deszkázat is, és az egész hátsó részt újra kellett deszkázni.

A munka leglassabb része az alsó rész és a csúcs fedése volt, mert ez több szabással járt.

A templomtorony lemezcsere megkezdése előtt a keresztet kellett leszerelni a torony csúcsáról. Csaba övezte fel magát a feladat elvégzésére, tisztelendő úr pedig követte őt a helyszínre, az állványzat tetejére.

Kezdődhetett a bontás. A lemezből készült kereszt szögekkel volt a császárfához erősítve.

Már majdnem levehető volt, de még egy lépcsőfokot be kellett iktatni, hogy a gömböt lehessen megfogni és úgy emelni.

A kereszt lejött, a leeresztést kellett megtervezni. Az állványzat alja a torony körül szélesebb mint a sisak körül, ezért a leeresztés fokonként történt.

Csaba megnézte, hogy az építők nem hagytak-e időkapszulában üzenetet az utókornak, de sem a gömbben, sem a kereszt ágaiban darázsfészkeken kívül mást nem találtunk. A lemezen lévő lyukak Csaba szerint golyók ütötte lyukak is lehetnek, a lemez kora pedig 70 évnél több lehet.

Ősagárdon autónkat a játszótéren hátrahagyva, pár száz méter aszfaltút után a mezőn voltunk. A növények látványa nem volt túl üdítő, de a panoráma szép volt.

Nem volt hosszú a mezőn megtett út, már is az erdei árnyékos utakon haladtunk a kék jelzést követve. A széles, lankás utakon élvezetes volt a séta.

Ott, ahol a kék jelzés találkozott a pirossal, kezdődött az emelkedés, először csak óvatosan, széles nyomvonalon.

Egyszer csak vége lett a kényelmes sétának, keskeny ösvény kapaszkodott meredeken fölfelé.

Amikor az ösvény a hegy pereméhez közelített, le lehetett pillantani és érezni mennyit emelkedtünk.

Tovább emelkedve egy tábla a Násznép-barlang megtekintésére invitált, de amikor a peremhez értünk, szédítő volt lenézni. A barlang szinte egy függőleges falból nyílt. Mondanom sem kell, nem vállalkoztunk rá, hogy benézzünk. Inkább az alattunk táruló, távoli tájban gyönyörködtünk.

Az embernek az volt a benyomása, hogy már a csúcson vagyunk, de nem, a neheze ezután következett. Keskeny, meredek, sziklás ösvény, mintha soha nem lenne vége.

De egyszer csak vége lett, és íme a jutalom:

A csúcs szépségéhez nem tett hozzá semmit az ott álló geodéziai torony, ezért az ellenkező irányban elindultunk lefelé, mégpedig a Látó-hegy irányába. Utunk során még az úgy nevezett Vaditató-tó mellett is elhaladtunk, persze a tó csont-keményre kiszáradva. Pedig szép gyöngyszem lett volna itt fent, ha víz is lett volna benne.

A Látó-hegy bejárata azt mondja, tulajdonképpen egy árpád-kori földvárba lépünk be. A látvány a kanyargó Dunával magáért beszél. A kép tökéletességét kissé rontja a lent működő, állandóan port adó cementgyár, amitől az egész vidék sejtelmesen homályos.

A Látó-hegy peremén Árpádházi Szent Margit tiszteletére állított kereszt emelkedik a horizont fölé.

Vissza útnak más útvonalat választottunk, nem a hegycsúcson át visszafelé, hanem egy szép bükkösön keresztül. Közben rápillantottunk a Szinlő-barlangra is - döbbenetes egy hely. A bejárata egy olyan szűk lyuk, hogy azon szerintem ember nem fér át, és ettől az 510 m-es tengerszint feletti magasságból lemegy a tengerszint alá 173 m-re. Csak külön engedéllyel, nagyon képzett barlangászok mehetnek  le - mi persze nem ez a kategória vagyunk. Egyébként 80 kisebb-nagyobb barlang, üreg található a Naszályban, de ha mind ilyen, nem is tudom egy is közülük megtekinthető-e? Nekünk nem sikerült.

A kezdeti kellemes vissza vezető út egyszer csak egy keskeny, meredek hegyoldalon vezető ösvényre változott, még letekinteni is szédítő volt.

Nagyon nehezen vártuk, hogy valamilyen normális, széles útra jussunk ki, de sikerült. Ettől kezdve már csak azt a közel 4 km-t kellett megtenni, ami még az autótól elválasztott.

Az idei falunap egyben Kürt községek nemzetközi találkozója is volt, ami azt is magával hozta, hogy már a falunapot megelőző délután gazdag program várta a falusiakat. Az események a Millenniumi-emlékműnél tartott koszorúzással kezdődtek. A polgármester asszony rövid köszöntőt mondott, majd pár mondatban kitért az emlékmű történetére, miután a Kürt községek képviselői elhelyezték a kegyelet koszorúit az emlékműnél.

A koszorúzást a szokásos ökumenikus istentisztelet követte, melyre most a katolikus templomban gyűltünk össze. A templom teljesen megtelt a falusi és vendég hívekkel. Rosenberger Tamás evangélikus lelkész és Varga Lajos nyugalmazott segédpüspök közösen szolgáltak, a szokásokhoz híven az igehirdetést az evangélikus vendég tartotta, majd közösen imádkoztak és adtak áldást.

Az idei falunaphoz kötődött a temetőben felállított harangláb ünnepélyes átadása. A harangláb állítás a Budai család (köztük Budai József és Mihály) ötlete és szervező munkájának eredménye, melyet az önkormányzat is felkarolt és támogatott (maga a felállítás a lap alján követhető nyomon). Amint polgármester asszony a köszöntőjében mondta, a temető az önkormányzaté de a lélekharang mindenkié, tekintet nélkül a vallási hovatartozásra. Így az alkalomra választott igeszakaszok elhangzása után a lelkész úr megáldotta, a püspök atya megszentelte a harangot.

Az önkormányzat kegyeleti koszorút helyezett el a harangláb alján, ezt követően pedig Budai Józsefné megszólaltatta a harangot.

Anita elmondta Vörös Judit ide illő Lélekharang című versét, az énekkar előadta Koczor György Drága Szentlélek, jöjj! című művét, és ezzel az ünnepélyes átadás megtörtént.

Este szabadtéri filmvetítés mutatta be a Káel Csaba által rendezett Magyar menyegző című filmet, amely a Petőfi Kulturális Program keretén belül jutott el hozzánk. Az érdeklődés akkora volt, hogy a nézők számára épített sátor teljesen megtelt, és még így sem fért be mindenki - szerencsére esőtől nem kellett tartani. Jöttek nézni a filmet a szomszéd községekből Kállóról, Acsáról, Vanyarcról, sőt Erdőtarcsáról is.

Az evangélikus templom toronylemeze is megérett a cserére. A gyülekezetből senki nem emlékszik arra, hogy mikor volt a tornyon lemez cserélve. A 2014-es felújítás során ugyan át lett festve, és ez nagyjából 10 évig szép is volt, mára viszont a rozsda győzött, és átütött a festéken. Szakértők tavaly átvizsgálták és arra a következtetésre jutottak, hogy a lemez állapota már olyan rossz, hogy átfestéssel már nem lehet rajta javítani, legjobb lenne lecserélni. A gyülekezet pályázatot nyújtott be, de tavaly azt elutasították, idén tavasszal viszont újra leporolták és megadták a kért támogatást.

A munkálatok augusztus 10-én az állványzat építésével kezdődtek, első lépésben a hátsó rész állványozása készült el, majd folytatódott a toronnyal, és 14-én már a kereszt is elérhetővé vált.

A Budai család, elsősorban József és Mihály gondolataiban fogalmazódott meg egy lélekharang felállításának ötlete. Az ötlet tettekké érlelődött, a teendőket Józsi tervezte, szervezte és irányította. Még 2025-ben Erdélyben találtak megfelelő harangot, támogatók után néztek, kérték a lakosok és az önkormányzat támogatását.A lábhoz szükséges anyagot is megvásárolták még 2025 őszén, hogy kellően kiszáradhasson. Az önkormányzat hozzájárult a felállításhoz, közösen kijelölték a harang helyét és idén áprilisban készült el az alap - ezt úgy kell érteni, hogy Józsi és Misi készítették el.

A harangláb darabjait az ácsok telephelyükön előre elkészítették és július 29-én a helyszínen felállították. Ennek lépésit szemlélhetjük meg az alábbi fotókon.