A természetjárók hagyományukhoz híven minden év utolsó napján, az év zárásaként elzarándokolnak a Rózs-kúthoz, és tették ezt ebben az évben is. Kellemes, télies idő adódott, sütött a nap, fagyos szél hasított (ez éppen nem volt kellemes), éjszaka egy halovány hóréteg meghintette a tó megfagyott jegét - ideális körülmények egy kellemes sétához. Egy rövidke megálló a tóparton volt, mert a befagyott tavat mindenképpen meg kell dobálni néhány kődarabbal, ha az éppen nincs, fagyott röggel. És utána már jöhet a Rózsa-kút, ahol egy pohár forrásvízzel (esetleg tüzes vízzel) búcsút lehet venni az óévtől. Így tettünk mi is.

Ilyenkor jó visszaemlékezni mennyi minden szépet láttunk az év során - és mindez nem is messze tőlünk, a közelünkben, öt falu határán:

Nem szakadt idén sem meg a több éves hagyomány, miszerint az evangélikus és katolikus testvérek közösen készítenek elő egy karácsonyhoz kapcsolódó misztériumjátékot, melyet azután mindkét templomban előadnak. Korábban főleg gyerek szereplők voltak részesei a daraboknak, most azonban a felnőttek már túlsúlyba kerültek. A lelkész úr köszöntője és nyitó igéje után az Édenkertben kezdődött a történet.

Ádámot és Évát megkísértette a kígyó és ezzel megtörtént az ember bűnbe esése. A sötétségben csak a próféták nyújtottak némi fényt és reményt a világnak, hogy eljön majd az idő, amikor bűneitől megszabadulhat.

Mígnem Máriának hozott örömhírt az angyal a Megváltó közelgő születéséről. A császári parancsra József és Mária útra kelt Betlehembe, mert ott kellett, hogy összeírják őket.

És itt Betlehemben, a  nyájat őrző pásztorok hallották elsőként az angyali hírt a Megváltó születéséről.

Majd visszatérve a mai valóságba, énekkarunk dicsőítette tovább a Megváltót.

Még mielőtt az oltár előtti dicsőítés elhangzott volna, már a főpróba végeztével az énekkar megköszönte a karvezető egész éves odaadó munkáját. Ekképpen volt teljes a szenteste.

Most történt először, hogy a kistermelői és a karácsonyi kézműves vásár egybe vonva a műv.ház udvarán kapott helyet. A sátrak felállítása már fél egy órakor gőzerővel megkezdődött, hogy mire az árusok megérkeznek, legyen hová kipakolni. A kínálat nagyon széles skálán mozgott, bárki felkészülhetett a karácsonyi időszakra kellékekkel, ajándékokkal, élelmiszerrel. A vásárláshoz Burcsányi Ádám egy személyben szolgáltatta a háttérzenét magas színvonalon, nagyon kellemes stílusban. Az árudömpingen túl volt palacsinta, amit két szakács készített 6 serpenyőben, volt ügyességi játék, műsort adtak az óvodások. Aki ezt nem hiszi el, tekintse meg a vásárban készült fotókat, melyeket Eszter néni készített.

A szokásokhoz híven, a községi önkormányzat és a szlovák kisebbségi önkormányzat szervezésében került megrendezésre a nyugdíjas nap ebben az évben is Erdőkürtön. Bölcs előrelátással előre feltérképezték a részt venni kívánkozó nyugdíjasokat, így eleve ennek megfelelően rendezték be a nagytermet (meg kell jegyezni, igen szépen, ízlésesen). És lám, nem volt túlzsúfoltság, és nem maradtak üres székek sem (eltekintve attól a kötelező egy-kettőtől).

A polgármester asszony üdvözlő szavait követően Varga Lajos segédpüspök atya tartott rövid áhítatot.

A polgármester asszony meggyújtotta az első gyertyát az adventi koszorún, egyben emlékezve azokra is, akik már nem lehetnek közöttünk. Ünnepi beszéde előtt köszöntötte a falu legidősebb női lakosát, Moravcsik Józsefnét, az alpolgármester úr pedig átadta az önkormányzat ajándékát - egészségi állapota miatt távol lévén - a fiának. Majd köszöntötte a legidősebb férfit is, Ocskai Mihály személyében, aki szintén átvehette az önkormányzat ajándékát.

Az ünnepi beszéd utáni kulturális műsort az óvodások színes előadása nyitotta meg.

Egy kisfiú szépen elmesélte az iciri-piciri házacska izgalmas történetét is.

Az iskolások két népszokást mutattak be, a medve táncoltatást és a regölést.

Szlovák - magyar vers következett Zoltán és Anita előadásában.

Az evangélikus énekkar Kata irányításával, négy szép adventi énekkel készült erre a napra. Az énekszámok előtt lelkész úr mondott rövid bevezetőt.

Befejezésként Pohly Boglárka fellépése következett.

A süveg elkészítéséhez felhasznált nyersanyagok (fa, fémlemez) mennyiségéből kalkulálva, a kivitelező az építmény súlyát 6 t-ra számította. Kiindulásként a darut ennek megfelelően kellett előkészíteni, ekkora teher emelésére kellett ellensúlyozni. Az ehhez szükséges ellensúlyokat külön teherautó szállította és a helyszínen helyezték át a darura. Ezzel a daru az emelésre készen állt.

A süveg körüli állványzatot kissé vissza kellett bontani, hogy az emelő hevedereket be lehessen fűzni a süveg talapzatához.

Jöhetett a himba, az építmény felemeléséhez. Két oldalsó feszítő heveder arra szolgált, hogy a himba két felét széthúzzák a sisak két oldalára anélkül, hogy a csúcsán lévő gömböt és keresztet a fémtartók megsértsék.

Következett az emelő hevederek befűzése a talp gerendái alá, és rögzítésük a himbához.

A daruval kissé megemelve megfeszítették a hevedereket, hogy látszódjék a szerkezet stabilitása az emeléshez. A daru a kupola súlyát, a kalkulálthoz képest 2 t-ra mérte.

A próbaemelés sikeres volt, de a hevederek túl hosszúnak tűntek, ezért duplán kötötték, így felére csökkentve azok hosszát, és a himbák egymáshoz való távolságát biztosítandó, a hevedereket még távtartókkal is egymáshoz kötötték.

Egy újabb sikeres emelési próbát követően megkezdődött az állványzat szétbontása, mert az állványzatból a süveget nem lehetett simán kiemelni.

És íme, szabad a pálya az emeléshez.

A kupola lassan elhagyja a talajt és emelkedik a magasba.

Fent kézzel kellett a kupolát beforgatni a szükséges irányba, illetve pontosan a tornyon kijelölt helyére illeszteni.

A kupola a helyén. Most le kellett kötni a kupolát az emelő himbáról, miközben a hevederekkel tartani a himbát, és kiemelni úgy, hogy se a csúcs, se a gömb és a kereszt ne sérüljön.

A himba a kereszt és a villámháritó felett, most már leengedhető.

És íme a kupola a helyén, hátra van még az alsó rész toronyhoz simuló lemezelésének, illetve a hevederek részére kihagyott nyílások befedésének és lemezelésének elkészítése, végül pedig az állványzat lebontása.

A temetői ökumenikus istentisztelet a keresztfánál volt megtartva. A kezdő- és a záróének között a két lelkész felváltva szolgált. Az istentisztelet végére besötétedett, a hold is feljött, és a mécsesekkel karöltve világítottak.

Időközben, közel egy hónap alatt, felkerült a lemezborítás a süvegvázra. A lemez anyaga titán-cink-horgany, melyre 100 év garanciát ad a gyártó. A külső lemez és a faváz közé még műanyag fóliát a tettek. A borítás, a bonyolult alakzat miatt, sok kis darabból tevődik össze, így ezek összedolgozása időigényes, nagy figyelmet és pontosságot igénylő, fáradságos munka volt. A csúcsgömb a kereszttel szintén a helyén van. A lemezborítás hiányzó részei, részben az emelő kötelek felhelyezése, részben a toronyhoz történő illesztés miatt, már a süveg végleges helyén, a torony tetején lesznek feltéve. Az építmény súlyát 6 tonnára becsülik. A következő lépés a daru segítségével történő felhelyezés lesz.

Mekis Ádám Miskolcon szolgáló nyugalmazott esperes meghívta az acsa-erdőkürti gyülekezetet az október 31-én Miskolcon tartandó reformációi istentiszteletre. A két gyülekezet a meghívást elfogadta, egyrészt mert már időszerű lett volna egyébként is meglátogatni a most Miskolcon szolgáló előző lelkészünket, másrészt mert Fabiny Tamás nyugdíjba vonuló püspökünk vélhetően utolsó televíziós istentiszteletét tartja a reformáció ünnepén. A két gyülekezetből annyi érdeklődő jelentkezett az útra, hogy egy 48 személyes nagy busz megtelt, és még a 8 személyes erdőkürti falubuszt is igénybe kellett vennünk, amiért hálás köszönettel tartozunk a önkormányzatnak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta. Az istentiszteletet a Duna Televízió közvetítette 11 órai kezdettel. Az istentisztelet helyszíne a Luther-udvarban található, miskolci-belvárosi evangélikus templom volt. Magáról a templomról az Evangélikus Élet a következőket írja: Az 1797-re el­ké­szült fa­mennye­ze­tes temp­lom csak húsz évig állt: vil­lám­csa­pás kö­vet­kez­té­ben le­égett. Maradványai­nak fel­hasz­ná­lá­sá­val épült fel 1820-ban a je­len­le­gi, ke­reszt alap­raj­zú temp­lom több­szin­tes, ár­ká­dos kar­za­tok­kal, cseh­bol­to­za­tos ha­jók­kal. Tor­nya ere­de­ti­leg a tü­rel­mi ren­de­let­nek meg­fe­le­lő­en csu­pán a fő­ha­jó eresz­vo­na­lá­ig ért, 1863-ra emel­ték a je­len­le­gi, ötven mé­tert meg­ha­la­dó ma­gas­sá­gig. Pad­ja­i­ban ezer­két­száz főnek jut hely, or­go­ná­ját Zim­mer­mann lő­csei mes­ter épí­tet­te 1845-ben, acél­ha­rang­ja­it Boc­hum­ban ön­töt­ték 1864-ben. A pa­ró­kia 1847-ben ké­szült el, ennek eme­le­tén ka­pott he­lyet a lel­kész­lak és a Te­ö­re­ök Sándor-​könyvtár, amely egy­kor a város leg­na­gyobb könyv­gyűj­te­mé­nye volt. A szá­zad­for­du­lós is­ko­la­re­for­mok ide­jén gim­ná­zi­u­mát el­vesz­tet­te, ugyan­ak­kor más te­rü­le­ten gya­ra­po­dott: az udvar déli ol­da­lán 1896-ban épült Luther-​bérház ka­pu­ja fe­lett a re­for­má­tor Bib­li­át tartó fél­plasz­ti­ká­ja őr­kö­dik, a temp­lom 1897-ből szár­ma­zó ol­tár­ké­pét (Krisz­tus az Olaj­fák he­gyén) Szé­kely Ber­ta­lan fes­tet­te. Az egy­ház­köz­ség­ben olyan, nagy ha­tá­sú lel­ké­szek szol­gál­tak, mint Ze­len­ka Pál, Du­szik Lajos, Wei­szer Elek, id. Fa­bi­ny Tibor és Sze­bik Imre.

Autóbuszunk jó időben megérkezett, a város közlekedési lámpái viszont igen lelassították a haladást, parkoló találása pedig külön "rázós" feladvány volt, mindezekért kárpótolt a parókián váró terített asztal.

Nem sokáig élvezhettük a sütemények és üdítők társaságát, el kellett foglalni helyeinket a templomban, mert a közvetítés pontos időben indult. Mekis esperes úrnak is csak pár mondatra volt ideje, hogy elmondja a legfontosabb tudnivalókat.

Az igét dr. Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke hirdette, a liturgiában Gerlai Pál esperes, Mekis Ádám a gyülekezet helyettes lelkésze, és az egyházmegye lelkészei: P. Nagy Krisztina, Buday Barnabás, Wächter Baldó lelkészek mellett gyülekezeti tagok és diákok segédkeznek. A Borsod-Hevesi Evangélikus Egyházmegye lelkészi munkaközösségének tagjai a Zarándokének 85, illetve 129 számú énekét adták elő az istentisztelet kezdetén és végén.

Püspök úr Pál apostol szavai "Nem szégyenlem az evangéliumot" mentén tanító mesterekről és tanítványokról beszélt. Egy lutheri tanítvány, Könyves György elképzelt levelének felolvasása (a levél sorait  Szikra Benedek a Budavári Evangélikus Egyházközség lelkésze olvasta) közben hívta fel a miskolciak és valamennyiünk figyelmét a gyülekezet könyvtárának felbecsülhetetlen kincseire, Luther és kortársainak 500 évvel ezelőtt nyomtatásban kiadott munkáira.

Az istentiszteletet követően a patinás könyvtárban előkészített szeretetvendégség lehetőséget adott püspök úr köszöntésére. Ennek talán legmeghatóbb pillanata volt, amint egy helyi költőnő a püspök úr tiszteletére írt versével köszöntötte őt. Rövid válaszában püspök úr meghatódva emlékezett vissza az itt töltött gyerekkori évekre és arra, hogy itt szentelték püspökké 20 évvel ezelőtt.

Lelkészünk szintén hálás szívvel mondott köszönetet a helyi gyülekezet vendégszeretetéért a vezetőség pedig köszöntötte a püspök urat. A köszöntések után püspök úr még hosszasan beszélgetett a vendégekkel.

Fotózásra is sor került, készült csoportkép az erdőkürtiekről, az acsaiakról, illetve közös kép püspök úrral együtt (a csoportképre kattintva nagy méretben is megtekinthető). Miután így együtt volt a társaság, Mekis esperes úr néhány mondatban ismertette az itteni munkáját, a helyi gyülekezet legfőbb jellemzőit. Az idő lehetőséget adott még egy rövid Lillafüredi sétára is.

Nálunk a zene napja, a világnaptól eltérően, most október 4-re esett. Bálint "összetrombitálta" a hallgatóságot, majd Anikó köszöntötte a közönséget és fellépőket egyaránt. Alig pár mondatban összefoglalta a világnap indulásának történetét és már is felkonferálta Lucát, a legfiatalabb fellépőt, aki két gyermekdalt adott elő fife-n.

A zenenapok történetében most először hangzott el négykezes zongorajáték Ági és Anikó előadásában, akik testvérként, mint gyerekkori emléket idézték fel a kedves kis darabot.

Családi feldolgozásban és családi előadásban - Hanna, édesapja és nagyapja előadásában hangzott el A felkelő nap háza című szám.

Az előadások végén Anikó minden fellépőnek megköszönte szereplését egy apró ajándékkal, és befejezésül valamennyien együtt énekeltük Babits Mihály – Bródy János: Mindenik embernek a lelkében dal van kezdetű jól ismert éneket.

A katolikus templom kupolája olyan mértékben elöregedett, hogy elérkezett az idő a lecserélésére. A süvegcsere műveletei a következő terv szerint valósulnak meg. A földön fából felépítenek egy olyan tartószerkezetet, amely hordozni fogja a süveget. A fa tartószerkezet szintén fából összefüggő borítást kap, így leképezi a süveg végleges formáját. Erre a fa szerkezetre jön a lemezborítás, amely még mindig a földön lesz kivitelezve, csupán a legalsó, a toronyhoz csatlakozó részét kivéve, amit majd fent fognak a toronyhoz illeszteni. A régi süveget kézi erővel bontják le. A földön teljesen felépített, új süveget daruval emelik a helyére.

A templom most kupola nélküli, az új kupola váza már lemezelésre vár.

A gömböt és a keresztet a csúcsról levették és felújításra műhelybe szállították.

A brigád elkezdte a süveg kézi lebontását, mert félő volt, hogy egyben az egész süveget nem tudják daruval leemelni a darabokra törés veszélye nélkül.

A kis teherautó felvitte a csúcsot a templomkertbe, ahol már kézi erővel leemelték a földre.

Leszerelték a már feleslegessé vált tartókat, hogy el tudják fektetni a biztonságos szállítás érdekében.

Közben még le kellett vágni a fa váz kilógó csonkjait, hogy a szerkezet alja síkban legyen.

A daru a csúcsot a templom melletti útra engedte, hogy rátegye a teherautó platójára, ami majd felviszi a templomkertbe.

Amikor a süveg a daruhoz ki volt kötve, láncfűrésszel átvágták a fa vázat, így a csúcs elvált a kupola aljától, a daru le tudta emelni.

Október 4-én levették a süveg csúcsát a gömbbel és a kereszttel. A gömb és a kereszt változatlan formában átkerül az új kupolára, tehát ezt egyben kellett levenni. A süveg lemezét a gömb alatt kb. 2 m-el megbontották, hogy hozzáférjenek a fa vázhoz. A leemelendő részt a daruhoz kötötték.

A Kulturális örökség napján lehetőség nyílik számos olyan műemlék ingyenes megtekintésére, amely sok esetben máskor nem látogatható. Ilyenkor regisztráltatni kell az adott műemléket a kulturális örökség honlapján, a műemlékeket meglátogatni kívánók pedig ott tájékozódhatnak a látogatási időpontokról. Így vált lehetővé az acsai evangélikus templom megtekintése is, ami egyébként normál körülmények között nem bejárható. Rosenberger Tamás lelkész vezette körbe a látogatókat, és adott részletes tájékoztatást a templom történetéről a délután folyamán több turnusban is.
Az Acsára bevándorolt szlovák ajkú telepesek a hagyomány szerint előbb kezdtek el templomot építeni, (1630 körül) mint saját házaikat. "Ha lesz Istennek háza, lesz hol erőt kapnunk, hogy házainkat felépíthessük." Ez a vesszőből és sárból tapasztott falú templom csak néhány évig állt, és átadta helyét egy jóval nagyobb és igényesebb fatemplomnak. (1636) Ez 1702-ben leégett, vagy felgyújtották, de fél év múlva már állt a még szebb és még nagyobb fatemplom. Ebben az időben telepedett a környékre a báró Prónay család, akik szintén evangélikusok lévén elhatározták, hogy Acsára kőtemplomot építenek. Mivel Acsa nem volt artikuláris hely, a kőtemplom építése igencsak nehéz feladatnak bizonyult. Hatósági engedélyeket nem kaptak. Végül olyan feltételekkel kaptak templomépítésre engedélyt, hogy annak alapterülete nem lehet nagyobb 6-szor 18 méternél, a templomnak nem lehet tornya, harangja, karzata, boltíve, orgonája, padok is csak korlátozott számban. A legfurcsább kitétel azonban az volt, hogy ennek a templomnak építésével egyidőben építeni kell egy meghatározott méretű katolikus templomot is. Ezért az evangélikus Prónay báró kénytelen volt egyszerre két templomot építeni, melyek felszentelése is egyszerre történt 1752 november első vasárnapján. Hiába mondta Prónay, hogy Acsán nincsenek katolikusok, "majd lesznek" - volt a válasz. Az evangélikus templom is elkészült jóval nagyobb méretben, mint amit az engedély előírt, (10 x 27 méter) amiért bizonyos bírságot is kellett fizetni, de ezt a család bekalkulálta az építésbe. A templom alá a Prónay család kriptája került.

A Türelmi Rendelet után megnyíltak a lehetőségek a templom bővítésére, szépítésére. Először tornyot építettek hozzá 1822-ben, majd egy nagyméretű teljes átépítés kezdődött. Csak a négy oldalfalat hagyták meg, az ablakokat megnagyobbították, a templom-hajót pedig három hatalmas boltívvel fedték. Teljesen kicserélték a templom berendezését. Új padok, karzat, orgona, új, nagy méretű, gipszből készült oltár készült, a templom díszburkolatot kapott, az ablakok színes üvegeket, kovácsolt vas oltár-korlát és öntött vas szószék-lépcső is készült.
A templom belső falán díszes epitáfium (fent, jobb oldalon) dicséri a család Isten és emberszeretetét. A latin nyelvű szöveg kiemelt nagybetűi összeolvasva kiadják a templom felszentelésének évét 1862-t. Azóta, tehát 140 éve a templombelső gyakorlatilag változatlan, az orgonát kivéve, amelyet 1941-ben cseréltek ki egy akkoriban divatos, de rendkívül gyenge minőségû, pneumatikus traktúrájú hangszerre. Az első világháborúban a három harangból kettőt elvittek, amit a gyülekezet 1925-ben pótolt. A második világháború néhány sebet ejtett a tornyon. Egy német katona befészkelte magát a toronyba, és amíg a lőszere tartott, addig lőtt: mintegy 50 szovjet katona esett el a templomkertben, akiket ott is temettek el. A szovjet katonák nemcsak a felbecsülhetetlen értékű, mintegy 20.000 kötetes Prónay-könyvtárat égették el, hanem a templom kriptájában is vandál pusztítást végeztek, a koporsókat feltörték, a csontokat kiszórták.

A kívülről leglátványosabb változás azonban a templom mellé épített nagy méretû ravatalozó, és alatta az új családi kripta. A templom egybenyílik a ravatalozóval, az új kripta a régivel a föld alatt van összekötve. Így a templom kialakított végső formája jóval egységesebb és díszesebb, mint a hasonló méretű környékbeli gyülekezetek templomai. A Prónay családnak volt elképzelése, ízlése és pénze is ahhoz, hogy tervét megvalósítsa.

Néhány éve elkezdődött a templom teljes tatarozása, a toronysüveget teljesen kicserélték, vörösréz burkolat került rá, valamint szintén rézből egy új kereszt. A templomtető mintegy 600 négyzetmétere is új, szürke műemlékpalával fedett.
Megjegyzések: A kriptában kizárólag a Prónay család tagjai vannak elhelyezve. A templom falánál látható obeliszkek a régi temetőben nyugvó lelkészek síremlékei. A lenti fotókon a templom kívülről, régebbi (2007-es) felvételeken látható a főbejárat felől, illetve a túloldali ravatalozóval.

Erdőkürtről mindössze öt résztvevője volt a találkozónak. A környező települések jelentkezőit közös autóbusz gyűjtötte össze, és miután Erdőkürtöt utolsóként érintette, így egy szinte megtelt autóbuszra szállhattunk fel. A 21-esen már el is kezdődött a találkozóra hangolódás. Kezdésként Fülöp Mónika galgagyörki lelkésznő egy zsoltárt olvasott fel, majd Rosenberger Tamás lelkész ismertette a nap programját.

Mire a salgótarjáni sportcsarnokhoz értünk a regisztrációs pontok szinte üresek voltak, az időben érkezők már a kezdő programokon vettek részt .

A bevető áhítat után a házigazdák, őket követően Fabiny Tamás, majd Feny­ve­si Gá­bor a város alpolgármestere köszöntötte a találkozó résztvevőit. A köszöntőket követően Szabó András, a Nógrádi Evangélikus Egyházmegye esperesének vetítéssel egybekötött, látványos előadása ismertette az egyházmegye gyülekezeteit, templomait, azok néhány mondatban összefoglalt történelmét.

A találkozó egyik leghosszabb, és nagy érdeklődéssel várt programja a hat püspökjelölt pódiumbeszélgetése volt, Gun­del Ta­kács Gábor moderátor vezetésével. Ugyanis az egyházkerület püspökválasztás előtt áll, miután Fabiny Tamás püspök jövő év februárjában nyugdíjba megy.

A beszélgetés végén Szabó András esperes, Dr. Fábri György egyházkerületi felügyelő, Bence Gábor, a jelen lévő ezer fős közösség pedig az ároni áldás szavait énekelve megköszönte Fabiny Tamás és feleségének eddigi, sokéves munkáját az egyházkerület és az evangélikus egyház élén.

Ebéd következett az általános iskola udvarán. Lehetett volna több osztópont is mint kettő, látható mekkora tömeg várt a sorára. Az ebédre kapott palócleves buktával, viszont ízletes volt.

A sportcsarnok folyosóján vásárlási lehetőségek sokasága várta az érdeklődőket kora reggeltől a záró istentiszteletig.

A geopark után még maradt annyi idő, hogy megnézzük a közelben található evangélikus templomot (ami egyébként a Bence Gábor vezette szekciónak adott otthont) a záró istentisztelet előtt.

A találkozó záróprogramja az úrvacsorai istentisztelet volt, ahol Fabiny Tamás igehirdetése után egy áldás kíséretében vehette magához mindenki az úrvacsorát.

Az áldás után püspök úr még köszöntötte a 60 éves Szabó András esperest, köszönetet mondott a nap szervezőinek és a házigazdáknak, majd Bence Gábor még egyszer megénekeltette a résztvevőket és a találkozó véget ért. Jöhetett az autóbuszra várakozás és a haza felé vezető út.

Az 1 úton zarándoknap ugyan augusztus 16-ra lett meghirdetve, de miután nálunk akkor volt a falunap, így augusztus 20-án zarándokoltunk a Kékestetőre. A tisztán 5:45 órás menetidejű túra alatt 14,8 km-t tettünk meg a mátrafüredi parkolótól a hegycsúcsig.
Autónk a mátrafüredi Hegyi Sportok Bázisa épülete mögötti parkolóban lett leállítva és onnan indultunk észak felé a bővizű Bene-patak menti erdei utakon a kék+ jelzésen.

Első látványosságként a Benevár (471 m) romjainál álltunk meg. (A tatárjárás után, a Csobánka család által építtetett erősség első okleveles említése 1301-ből való. A Károly Róbert királlyal szembenálló Csobánkákat a király minden vagyonuktól megfosztotta, később a várat több tulajdonváltás után, valószínűleg a husziták rombolták le a XV. században. Az azóta pusztuló, kettős sáncárokkal körülvett vár falmaradványait az 1980-as években feltárták, rekonstruálták. Forrás: https://kirandulastippek.hu/matra/matrafured-benevar-kekes-kotenger.)

Utunkat a Remete-bércen folytattuk, keskeny, jól kitaposott ösvényünk sziklás részhez ért, a Vaskapu sziklavonulatát kereszteztük. A monda szerint, a Törökök piacának is nevezett részen, a sziklák alatt kerestek menedéket a menekülő törökök.

A Vaskapu sziklái után az emelkedő szelídül, a Széles-parlag nevű csodaszép területről megkapó kilátás nyílik jobbra, a Sár-hegy és Gyöngyös felé.

Kis kitérővel megnéztük a Remete-barlang sziklafülkéjét. A gyalogösvény alatt hajmeresztően meredek a hegyoldal, nem lenne jó lecsúszni erről a keskeny ösvényről.

A kitáblázott Ménes-csapási fenyvesből csak egy magas aljnövényzet maradt, az utána következő, a Kékes-tető csúcsát borító bükkös viszont gyönyörű volt.

Elhaladva a kékestetői parkoló mellett, a sípálya felső állomása után értünk fel a Kékes (1014 m) jellegzetes nemzeti színű csúcskőjéhez, szomszédságában az adótoronnyal és szűkre nyitott kilátással a hegy alatti völgyre.

A vissza utat keresve még tárogató történelemmel is megismerkedhettünk zene kíséret mellett, megcsodálhattuk az emlékül  épített, hátrahagyott szikla parkot, és elindultunk vissza a zöld jelzésű úton.

A rőt fenyvest keresztezve ismét a lenyűgöző szépségű bükkös fogadott kisebb-nagyobb szilák tömegével, erdei pajzsikával, üde zöld aljnövényzettel.

A bükkös folytatódott, utunk mellett lerobbant menedékház kőből, lemez tetővel, vizet nem adó Vályús-kút forrás.

És egyszer csak a fák között megpillantottuk a Fehér-köves kőtengert, világító fehér köveivel fénylőn kiemelkedve a zöld mohával borított sziklák tömegéből.

Bokatörő keskeny utakon lecsámpáztunk a Vizes-Kesző partján a Csepegő-forrásig, majd még néhány hajtű kanyar után, kissé fáradtan visszaértünk a parkolóba.

Rosenberger Tamás lelkész távolléte miatt Havjár Zoltán gondnok köszöntötte a közös istentisztelet résztvevőit, illetve a vendég igehirdető Nagy-Menyhárt Sándor diakónust és a házigazda szerepét betöltő Babka László esperest. A szertartás az énekkar szolgálatával kezdődött, akik három énekszámot adtak elő.

Az istentisztelet közös imádsággal és közös áldással ért véget, amit az önkormányzat jóvoltából, a templom udvarban tartott egyszerű szeretetvendégség zárt.

A Kürtök találkozója elérkezett a 30. évfordulójához, amelyre Tiszakürtön került sor. Emlékeztetőül, a 90-es évek végén Szlovákiában Kürt, Hidaskürt és Csallóközkürt (többségükben magyar lakta települések) részvételével létrejött a Kürt községek szövetsége. Egy tiszai árvíz kapcsán nyújtott segítség révén jutott át a szövetség híre Magyarországra, és így 2000-ben csatlakozott a csoporthoz  Tiszakürt. Később, 2005-ben bővült a társaság Hejőkürt és Erdőkürt belépésével. A csoport sport és kulturális kapcsolatok ápolását tartja fő céljának. Éppen ezért minden Kürtök találkozójának egyik lényeges eleme a kispályás focimérkőzés.
Ezúttal a 10+1 nevezett játékosból, hatan jöttek el, ezért csere játékosnak a beszámoló készítője is beöltözött, de szerencséjére játszania nem kellett. Előző nap 40 mm csapadék esett, a pálya egyik felén állt a víz, következésképpen egy pályán kellet lejátszani az összes mérkőzést, ebéd nélkül.
Csallóközkürt a találkozóra nem jött el, így öt csapat lépett pályára. A kupát Tiszakürt nyerte, Erdőkürt a negyedik helyen végzett. Megvertük Kürtöt, Tiszakürt ellen 1:1-et játszottunk, a másik két csapattól kikaptunk. A legjobb védőnek járó díjat Hegedűs Dávid vehette át. A fotókon a nevezési lap, a csapat, kezdés, a díjátadás pillanata, a legjobb védő díja és a 4. helyért járó díj.

Amikor egy lelkészi pályára készülő elvégzi a teológiát, sikeresen leteszi vizsgáit, egy mentor vezetésével egy évet eltölt egy kijelölt gyülekezetben, elérkezik a lelkésszé szentelés küszöbére. Az evangélikus egyházban az a szokás, hogy a lelkész felszentelése abban a gyülekezetben történik, amely gyülekezet a jelöltet úgymond útjára indította, vagyis ahonnét a jelölt származik. Miután Riczingerné Garai Szilvia Erdőkürtről származik, és a lelkészi hivatáshoz vezető út valamennyi lépcsőfokát sikeresen meglépte, lelkésszé szentelésére az evangélikus templomban került sor ez év július 5-én. Ebben a templomban, a rendelkezésre álló adatok szerint, ilyen eseményre eddig nem került sor.

Ünnepélyes istentisztelet keretében az ordinációt dr. Fabiny Tamás az északi egyházkerület püspöke, dr. László Virgil a hittudományi egyetem docense és Mekis Ádám nyugalmazott esperes végezte. A gyónást (bűnvallást és feloldozást) követően Krisztus imádását (Kyrie) a lelkészjelölt az oltár előtt térden állva énekelte. Az igehirdetést dr. Fabiny Tamás püspök végezte. A gyülekezeti ének után a lelkészjelölt hitvallást tett a Niceai hitvallás szerint.

Az énekkar két kórusművel szolgált.

Igeolvasás után a jelölt az ordinációs kérdésekre felelt, amit a kézadás, az eskütétel és imádság követett.

Gyülekezeti énekverset követte a püspöki áldás, a stóla átadása és az igei áldások.

Valamennyi lelkész igei áldásban részesítette a felszentelt lelkészt, majd a közös confirma ének után hálaadó imádság hangzott el.

Gyülekezeti ének és a nagy hálaadó imádság után Krisztus testének és vérének vétele, az úrvacsora következett. Miután valamennyi vendég nem fért el a templomban, az istentiszteletet a sátorban követőkhöz négy lelkész vitte az úrvacsorát. A templomban pedig két ponton lehetett úrvacsorát venni.

Az úrvacsora vételt és az imádságot követően az elbocsátás püspök úr áldásával záródott. Az istentisztelet a 314. énekkel fejeződött be.

Az istentisztelet után közvetlenül, Rosenberger Tamás lelkész vezetésével kezdődött az ünnepi közgyűlés, melynek egyetlen tárgya volt a felszentelt lelkész köszöntése. Elsőként köszöntötték Szilvit a Fejér-Komáromi egyházmegye esperese és felügyelője, majd többek között gyülekezetünk gondnoka, az anyagyülekezet felügyelője, az egyházmegye esperese, a legvégén pedig az egyházkerület felügyelője és Fabiny Tamás püspök úr.

Az egyedi köszöntések sorát megszakítva a lelkészekből, barátokból, rokonokból, teológus társakból formálódott vegyeskar énekkel köszöntötte Szilvit.

Végezetül Szilvi köszönő szavai zárták az ünnepséget.

Az ünnepségen 31 lelkész képviselte az egyházmegyét, az egyházkerületet, a Nyugat-Dunántúli Egyházkerületet, a Fejér-Komáromi egyházmegyét, a szombathelyi és a bakonyszombathelyi gyülekezeteket.

Az istentiszteletet szeretetvendégség követte.